Első benyomások

A koreai szépségápolás világa sosem vonzott igazán.

10 lépéses rutin? Legyen inkább 3, nagyon max 4 lépés, néha még az is sok. Azonban pár hónappal ezelőtt muszáj voltam kicsit mélyebbre ásni magam a koreai szépségápolásban, ráadásul egy rakás csiganyálas terméket is kaptam, szóval nem volt mit tenni, belevágtam.

Ismerkedés a koreai szépségápolással

Viki, az Oh My Brush írója nemrég kiadott egy könyvet Koreai szépségápolás kezdőknek címen, ami szerintem mindenképp szuper választás, ha valóban kezdő vagy a témában. Nekem abszolút hasznos volt, hogy adott egy kis betekintést a koreai márkák, illetve a különleges összetevők világába. Amit ebből még mindig nem értettem meg, az a 10 lépéses rutin volt, de erről majd később…

Koreai Szépségápolás és egy ikonikus termék

Ezen a terméken nem sokat gondolkodtam, ő volt az első beruházásom. A Cosrx BHA Blackhead Power Liquid  ikonikus mitesszerek elleni termék, így nem volt kérdés hogy mindenképp szeretném kipróbálni.

Állagában nagyon könnyed, szinte vízszerű, egy pillanat alatt beszívódik és bátran lehet rá bármit rétegezni. Én két pumpálásnyit használok minden este az arctisztító után, de ennél kevesebb adaggal ajánlott kezdeni.

Lassan szerintem egy hónapja használom, a mitesszereim száma abszolút csökkent. Még nem vagyok tökéletesen elégedett az eredménnyel. Persze én akkor lennék teljesen elégedett, ha az összes eltűnne. 😀

Koreai szépségápolás és a különös összetevők

Eléggé óckodok egyes összetevőktől, ilyen például a csigamucin is. Kicsit úgy érzem, hogy a koreai szépségápolásban minden furcsaság előkerül. Van itt placenta, csiganyál és méhméreg is. Egyrészt bizonytalan vagyok benne, hogy ez mennyire állatbarát, másrészt elég furcsa is más állatok testnedveit arcápolásban használni.

koreai szépségápolás cosx bha blackhead power liquid

Elsőnek a Cosrx Advanced 96 Snail Mucin Power esszencia került a kezembe, ami azon túl, hogy egy picit nyúlós állagú egyáltalán nem emlékeztet csigákra. Maga az esszencia szépen felszívódik és jól hidratál, legalábbis az én zsírosodásra hajlamos bőrömnek elegendő volt ebben a kora őszi hőségben. Ezen kívül semmi különlegeset nem éreztem, kellemes, de nem világmegváltó termék.

Koreai szépségápolás és a fényvédelem

Az Eyenlip Pure Perfection fényvédőjével a Projekt Showroomban találkoztam még a nyár utolsó napján, és árban olyannyira verhetetlennek tűnt, hogy egyszerűen nem lehetett otthagyni. Alig több, mint 2000 Ft-ért vesztegetik, éppen ezért nem lehet az INCI sem makulátlan.

Az Eyenlip Pure Perfection egy vegyes fényvédő, vagyis fizikai és kémiai szűrőket is tartalmaz. Mivel én kifejezetten nem kedvelem a tisztán fizikai darabokat mert számomra zavaró fehér réteget hagynak a bőrön, ezért ez a fényvédő tökéletes. Nincs fehér réteg, gyorsan beszívódik, nagyon olcsó. Az egyetlen, amit fel tudok hozni ellene, az a kicsit erőteljes, parfümös illata, aki erre érzékeny, az óvatosan bánjon vele.

Az első benyomás a koreai szépségápolásról

Ami számomra szokatlan ezekben a termékekben, az az, hogy minden textúra nagyon könnyed, pár pillanat alatt tökéletesen beszívódott. Legyen szó hámlasztóról, esszenciáról, szérumról vagy krémről, egyik sem nehezítette el a bőrt. Éppen ezért például a téli időszakban nem tudom mennyire lesz majd elegendő az a hidratálás.

Mivel minden termék nagyon könnyed, így már értem hogy lehet összerakni ennyire soklépéses koreai szépségápolási rituálékat – minden esetre azt nem tudom, nekem hogyan lenne ehhez türelmem.

A másik kérdéses dolog számomra az INCI. A legtöbb termék nagyon-nagyon hasszú incivel rendelkezik, ami annyiból problémás, hogy általában itt szinte lehetetlen minden összetevőt ismerni. Ezen kívül pedig ha esetleg valamelyik termék irritál, esélyem sincs kitalálni, hogy mi lehet a bűnös.

Ha érdekesnek találtad, talán egy magyar márkába is beleleshetnél. Olvass bele a Geek&Gorgeous első benyomásokba! 🙂

Sweetyou krémdeó és testradír Previous post SweetYou prémium krémdezodor és testradír
Revox Just Vitamin C 20% és Geek & Gorgeous B-Bomb Next post Hatékony-e az olcsó kozmetikum? Revox Just Vitamin C 20% és Geek & Gorgeous B-Bomb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük