…avagy SweetYou mini brand review

Korábban írtam a kedvenc natúr dezodoraimról, és megemlítettem hogy a Sweetyou egyik prémium krémdezodorát is kipróbáltam, ami krémdezodor létére meglepően jól teljesített.

Arra sajnos azóta sem derült fény, hogy pontosan melyik illat is lehetett az, mert – ahogyan most megtudtam – a legtöbb illatuk édes, erre utal a Sweetyou név is. Mondjuk erre akár magamtól is rájöhettem volna, de így sokkal izgalmasabb volt a találgatás. 😀

Sweetyou prémium krémdezodor #2 Levendula-Vanília-Ylang-Ylang

Maga a termék eszméletlenül finom illatú. Nem igazán tudom máshogy körülírni, mint valami ínycsiklandó vaníliás sütit, nagyon szívesen beleharapnék. A krémdezodor hihetetlenül könnyed, kicsit habos állagú. Egyszerű eloszlatni a bőrőn és kicsit több mint egy borsószemnyi adag bőven elegendő belőle. Természetesen egyáltalán nem irritálja a bőrömet, nem nehéz, szinte észre sem veszem nap közben, hogy viselem.

Azonban minden krémdezodor főpróbája az illata, illetve az illat, amit nem enged érződni.

Kifejezetten igaz ez a natúr, alumínium mentes termékekre, hiszen gyakran azt vehetjük észre nap közben, hogy a termék diplomatikusan kifejezve nem elég hatékony… Ezt pedig senki sem szereti érezni.

Tudtam, hogy a Sweetyou prémium krémdezodor elsőre jól fog teljesíteni, hiszen már jó ismerősök voltunk. Éppen ezért, ha már teszteltem, akkor kemény dolgokat kellett bevetnem. A krémdezodor átlagos napokon simán tartott, talán egy olyan alkalom volt mikor egy kis pluszra volt szükségem. A strandon nem hagyott cserben, (ráadásul a strandtáskában sem olvadt meg), és még a súlyzós edzést is jól tűrte, pedig én nem vagyok izzadós, de ezek az edzések durván kifognak rajtam.

Sweetyou krémdezodor és testradír
Sweetyou prémium krémdezodor #2 Levendula-Vanília-Ylang-Ylang

A SweetYou krémdezodor összetvőiről, egyenesen a csapattól

„A krémdezodor egyik baktériumölő hatóanyaga a szódabikarbóna. Ez viszonylag elterjedt a piacon, és akár a termékek 30%-a is ebből áll. Ezek a deók ugyan nagyon hatásosak tudnak lenni, de még azoknál is tudnak idővel (pár hónap, fél év, egy év) problémát (irritációt) okozni, akik alapvetően jól tolerálják ezt az összetevőt. Mi szerettük volna, ha a deónk hatásos és tartósan használható, tehát ne kelljen letenni pár hét után. Ezért a szódabikarbóna és cink-oxid kombinációjával igyekszünk elérni a kívánt baktériumölő hatást, így a piacon lévő termékekhez képest csökkenteni tudtuk a szódabikarbóna mennyiségét egy kíméletesebb krémdezodor érdekében.

A másik piactól kissé eltérő összetevőnk a nyílgyökérpor. Ezt a hagyományos kukorica keményítő helyett használjuk. Árában többszöröse, viszont a keményítővel szemben a nyílgyökérpornak van bőrápoló tulajdonsága is; korábban nyíl okozta sebeket ápoltak vele az indiánok, innen ered a neve.”

https://sweetyoushop.com/

Ezen kívül tartalmaz a krémdezodor bio kókuszolajat, bio kókuszolajat, amely nagy mértékben tartalmaz baktériumölő laurinsavat, illetve shea vajat. A vegán változat napraforgóviaszt, míg a klasszikus méhviaszt kapott, hogy a formula megfelelően tapadjon a bőrhöz.

Számomra nagyon fontos az ár-érték arány, hiszen nem mindegy, hogy az általam ajánlott termék mennyire megfizethető átlagos emberek számára is. A Sweetyou krémdeói 2590 Ft- ért szerezhetőek be a webshopból. Ez elsőre nem kevés, viszont a látszólag kis tégellyel ellentétben ez az adag nagyon hosszú időre elég lesz, ráadásul felesleges műanyag szemetet sem termelünk. Azoknak a lányoknak, akik nem brutálisan izzadósak, bátran ajánlom. Azoknak pedig akik kicsit izzadósabbak a citrusos illatot ajánlják a Sweetyou lányok.

SweetYou Sweet Fun testradír

Landolt nálam egy mini testradír is, méghozzá choco-loco illatban. Ez azért érdekes, mert ahogy a weboldalt böngésztem egyáltalán nem fogott meg – nem szeretem a csokis dolgokat, kizárólag az igazi csokit. Ezzel szemben ez a testradír engem inkább egy hatalmas karamellás tortaszeletre emlékeztet, nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne nyaljak bele.

Mostanában nem nagyon radíroztam a bőröm, pedig nagyon szerettem, de igyekeztem leszokni a felesleges műanyag csomagolásban érkező termékekről, és a radír is ennek áldozatául esett. A SweetYou testradírnál most emiatt nem kell aggódnom, hiszen ő is kis üveg tégelyben kapott helyet.

Sweetyou testradír és krémdezodor
SweetYou Sweet Fun testradír

Maga a termék jól radíroz (kizárólag testre használom, arcra csakis kémiai hámlasztók kerülhetnek). A termék alapja apró szemű olívamag-mandulahéj őrlemény. Az állaga kellemes, kicsit sűrű, de a zuhany alatt ez nem jelent problémát. A testradír kíméletesen távolítja el az elhalt hámsejteket miközben fokozza a bőr vérkeringését is, és mandulaolaj tartalmával gondoskodik a pihe-puha bőrről.

Igazából, ha maga a testradír nagyon rossz lenne, az illata miatt még akkor is szeretettel ajánlanám, én imádom!

A krémdezodor és a testradír a SweetYou csapatától érkezett hozzám tesztelésre.

Zero waste szépségápolás Previous post Zero waste szépségápolás
Kalandozás a koreai szépségápolás világában Next post Kalandozás a koreai szépségápolás világában

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük